HÓD – Honismereti Túraegylet

Szentendrei-sziget (észak)

Fővárosi Vízművek védterülete

2016. március 06.

A Szentendrei-sziget Érzékeny Természeti Terület természet –

földrajzilag az Alföld észak-nyugati kapuja. Mai formáját a szél és a

Duna évezredes munkája alakította ki. A terület vízviszonyait ma is

döntően a Duna határozza meg.

Itt található Budapest legfőbb vízbázisa: parti szűrési kútjai napi

hatszázezer köbméter kristálytiszta ivóvízzel látják el a fővárost és a

közeli településeket. E vízbázis védelme rendkívül fontos, hiszen

elég azt egyszer elszennyezni, hogy emberi fogyasztásra

alkalmatlanná váljon.

Az eredeti ártéri növényzet füzes bokrosai, puhafás és keményfás

ligeterdei az emberi behatás eredményeként mára megritkultak,

helyüket szabályos időközönként vagy alkalomszerűen víz járta

nedves rétek foglalták el.

A mélyebb részeken, tőzeges foltokon mocsárrétek találhatók.

A szigeten 25 védett növényfaj tenyészik, közöttük két szigorúan védett faj, a gyapjas gyűszűvirág és a

homokpuszta-gyepeken előforduló csikófark.

A Szentendrei-sziget a költöző madarak vonulási útvonalának fontos közép-európai állomása a Duna

mentén. A területen 205 madárfaj fordul elő, amelyből 104 rendszeresen költ.

A védterületre felnőttek részére kötelező a belépési engedély (gyerekek részére nem)!

Belépési engedély beszerezhető: Fővárosi Vízművek,

Budapest központi irodaházában

(Váci út – Dózsa György út sarok)

szükséges: 1 db igazolványkép

személyes adatok (lakhely, szül. idő, szem.ig.szám)

Program és útvonal

Találkozás: 10,00 órakor Szentendre HÉV végállomás

Túratáv : 55 km (Budapestről oda-vissza: 80 km)

Költség : 350,-Ft + fagyipénz

Útvonal : Szentendre HÉV – Leányfalu – Tahi – Tahitótfalu – Kisoroszi,

Sziget északi-csúcs – Kőgeszteri-sziget – Váci RÉV – Surány

– Szigetmonostor – Szentendre

Visszaérkezés: délután 15,00 – 16,00 óra között

Hozzatok: innivalót, ennivalót, esőkabátot és nem árt, ha van jól látható fényvisszaverő

Kötelező: gyerekeknek fejvédő-sisak

Fontos: csak kifogástalan, jó állapotban lévő – csengővel, első-hátsó, jó hatásfokú

mellényed, amit fel is veszel!

fékkel, fényvisszaverővel ellátott – kerékpárral indulj útnak!

Az sem árt, ha Te magad is jó erőben vagy!

Tehát biciklire fel, töltsünk együtt egy kellemes napot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük