HÓD – Honismereti Túraegylet

2024-es túraprogram


„HÓD” HTE khsz fő tevékenysége a táboroztatás (vízi-, és kerékpártábor) és honismereti kerékpártúrázás szervezése, rendezése, valamint Menedékház üzemeltetése és turista útvonalak karbantartása. Az egylet tevékenyen részt vesz a Visegrádi-hegység jelzett turista útjainak és erdei létesítményeinek (esőbeállók, erdei padok, asztalok) karbantartásában, felújításában.

Az egylet egész éves túrázási lehetőséget kínál mindazok számára, akik az erdők, mezők, hegyek, vizek, vízpartok csendje mellett szeretik a mindig megújuló természet szépségét, szeretnék megismerni hazánk évezredes múltját, történelmi, építészeti nevezetességeit.

Az egylet elsősorban a családok és a nyugdíjas korosztály túráztatására fordít nagy gondot azzal, hogy havonta legalább egyszer és az évszaknak megfelelően olyan túrákat szervez, amelyeken a kisgyerekes családok és az idősebb korúak is részt tudnak venni, térítésmentesen biztosítva a fiatal korosztály számára a túrához szükséges biztonsági felszereléseket is (kerékpáros gyerekülés, fejvédő sisak, mentőmellény, sátor).

Ebben az évben a már hagyománnyá vált tavaszi evezőstúra helyszíne: Bodrog-ártér.

Az előző években szervezett családos kerékpártábor tapasztalatai alapján a 2024. évben is szervezünk családos kerékpártábort, helyszíne: Vend-vidék. A tábor idején megismerkedhetünk az Őrségi Nemzeti Park legnyugatibb részének növény- és állatvilágával, népi építészetével, történelmi múltjával is, látogatást teszünk természetesen a Rábavölgyében, illetve megkerüljük a „Hármas-határt” is (Ausztria – Szlovénia – Magyarország).
A tábor várható időpontja: 2024. július 06. – 13.

A Pilisben található néhány középkori kolostorrom, amelyek meglátogatásával igyekszünk megismerni régmúltunk, történelmünk egy darabkáját.

A 70-es, 80-as években Budapest légvédelmére „szupertitkos” rakétabázisokat telepítettek (mintegy 14 helyre, un. „Budapest gyűrű”). Ezek közül elsősorban a Pilisben telepített, és 1994-ben végleg elhagyott bázisokat nézzük meg (Pilis-tető – 756 m, Urak asztala – 593 m).

Az előző években nagy sikere volt az Erdélybe szervezett és vezetett kerékpáros/gyalogos (Torockó, Pádis, Kalotaszeg, Hargita és Gyimes) túráknak. Ebben az évben a Háromszékbe szervezünk gyalog- és kerékpártúrát.

Természetesen folytatjuk az OKT, a Dél-Dunántúli és az Alföldi Kéktúra bejárását is.

Tovább folytatjuk a Visegrádi-hegységben a turistautak felújítását, karbantartását, a város 4 tanösvényének útvonaljelzéseinek gondozását, valamint a Szentendre – Kőhegy
Czibulka János” Menedékház üzemeltetésével kapcsolatos feladatait.

A túrák általában nyitottak mindazok számára, akik tudomásul veszik az együtt túrázás alapvető íratlan szabályait, de különösen a „HÓD” HTE és a MTE szimbólumvirágával, a havasi gyopárral jelzett túrák.

Kérünk minden sportolni, túrázni szándékozó személyt, éljen a TÚRAPROGRAM(pdf) – ban felkínált túrázási lehetőségekkel.