HÓD – Honismereti Túraegylet

Kilátó, rakéta-bázis, sziklák, remeték – Pilistető

Gyalogtúra a Pilis csúcsára (756 m)
2018. 06. 14.

Csodálatos kilátást nyújtó, közepes hosszúságú, látványos kirándulás a Pilis-hegység legmagasabb pontjára, a 756 m magas, kilátótoronnyal koronázott Pilis-tetőre – ezzel a Kőszegi-hegységben található Írott-kő (882 m) után a Dunántúl legmagasabb pontjára. A Pilis-tető kopár platóiról, vakítóan fehér mészkőszirtjeiről feledhetetlen kilátásban lesz részünk e könnyű gyalogtúra során. Útközben a múlt érdekes emlékeivel is találkozhatunk, láthatunk egy hajdani titkos rakétabázist, és egy középkori apátság romjai mellett is elhaladunk. 2014 óta az építészileg is izgalmas Boldog Özséb-kilátóból élvezhetjük a parádés körpanorámát.
A csúcson a ’70-es évek közepe óta állt egy, geodéziai mérőtorony – e köré épített kilátót az erdészet. A ronda betonhengert borovifenyő burkolattal fedték el, így kívülről is mutatós, belül csigalépcsőzve pedig kifejezetten izgalmas kialakítású az építmény.
A megépült a katonai objektum – mely egyébként nem volt egyedül a „Dunazugban" – két közeli társa az Urak asztalán és a Lom-hegy csúcsán létesült – ma mindegyik az enyészeté. A kilátó formavilága amúgy távolról nézve remekül illeszkedik ebbe a környezetbe: olyan, mintha egy kis légiirányító-torony rejtőzne a fák közt.
A kilátó látogatás után a Vaskapu-szikla érintésével ereszkedünk le a Klastromkúthoz.
A Pilis-tető meredeken leszakadó keleti oldalának közepe táján, mintegy 250 m-re a völgytalp felett, egy rétegborda oldalában két egymás felett emelkedő, messzire ellátszó, diadalívszerű sziklakapu, a Vaskapu található. A legnagyobb nyílású sziklakapu szélessége 15 m, magassága 8 m. Aljában kis oldalüreg található. A két sziklakapu egy elpusztult, talán hévizes eredetű barlang maradványa lehet.

A túra jellege: közepes hosszúságú túra, kevés emelkedővel, jól követhető turistautakon.

Vízvételi lehetőség: saját lakásod és Klastrom-kút.

Útvonal: Kétbükkfa-nyereg – Peták-pihenő – Nagy-Szoplák oldala – Nagy-Bodzás oldala – Pilistető, kilátó – Vaskapu-szikla – Klastrom-kút – Pilisszentkereszt

Túravezető: Vuray György
Távolság: 13,0 km
Szintemelkedés: fel: 160 m, le 250 m
Kétbükkfa-nyereg: Pomáz 8:25
Pomáz: Pilisszentkereszt: 14:30, 15:15, 15:45
Találkozás: Pomáz, 8:15, a Dobogókőre induló autóbusznál

Az előzetes jelentkezés: 2018. 06. 13. 20:00 óra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük