HÓD – Honismereti Túraegylet

Kovácspatak (Felvidék)

2017. március 15.

Esztergom felé utazva – VOLÁN-járattal – vagy a Dunakanyarban járva már többször néztük a folyó túlsó partján magasodó sziklás hegyoldalt. Most elérkezett az időt, hogy közelebbről is szemügyre vegyük.
A Kovácspataki-hegyek tulajdonképpen a Börzsönyhöz tartoznak, csak a "határon" túl vannak. Látnivalók: Helemba, a löszfalba vájt pincék sora, kovácspataki sziklák, volt helembai Ipoly-híd.
Tudod mi az istenkesztyű?
Ennek a növénynek még népies nevei: tavaszfű, tavaszka csókaláb, égikincs, husitivirág, Isten kulcsa, kacinka, kankalék, sárgakükörcsin A latin neve Primula verisa „primus” szóból kicsinyítő képzővel ellátott „primula” azt jelenti, „első”, arra utal, hogy a nemzetség mintegy háromszáz fajának többsége kora tavasszal virágzik, a hóolvadás után az elsők között bontják virágaikat.

Program és útvonal
Találkozás: 8:45 órakor a Nyugati pu. Szob felé induló vonatnál
Megváltott menet- és kerékpárjeggyel

Utazás MÁV : Budapest Vác – Szob
Kerekezés : Garantáltan hegymentes!
Kerekes távolság: kb. 25 km
Útvonal : Szob – Helemba – Kovácspatak – Garamkövesd – Párkány – Esztergom
Költség : menetjegy + fagyipénz – üdítő (fizetőeszköz: € = uro)
Utazás MÁV : Esztergom – Budapest
Visszaérkezés: Budapestre 16,00 – 17,00 óra között

Hozzatok: innivalót, ennivalót, esőkabátot és nem árt, ha van jól látható fényvisszaverő mellényed, amit fel is veszel!
És ami kötelező: Szlovákiában gyereknek – felnőttnek egyaránt kötelező a fejvédő sisak használata!

Fontos: csak kifogástalan, jó állapotban lévő – csengővel, első-hátsó, jó hatásfokú fékkel, fényvisszaverővel ellátott – kerékpárral indulj útnak!
Az sem árt, ha Te magad is jó erőben vagy!

Tehát biciklire fel, töltsünk együtt egy kellemes napot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük