HÓD – Honismereti Túraegylet

T i h a n y i – t e k e r g é s

„25 év – 25 túra”
Tihanyi félsziget

Figyelem!
A kedvezőtlen időjárás miatt a túrát későbbre halasztjuk.
Az új időpont:
2017. március 25.

2017. március 11.

A Balaton tükréből kiemelkedő, 5 km hosszú félsziget – legnagyobb szélessége 3 km – festői dombokkal és hegycsúcsokkal ékeskedik, de igazi gyönyörűségeit csak a túrát vállalók ismerhetik meg. A félsziget hazánk olyan egyedülálló természeti ritkaságait rejti, melyek méltán indokolják, hogy miért éppen itt hozták létre az ország első tájvédelmi körzetét. Földtani képződményei közül Európa-hírű különlegességek a hajdani utóvulkáni működésre, kiterjedt hévforrás-tevékenységre emlékeztető gejzírkúpok. A Kis-erdőtető szélmarta bazalttufa sziklái, a félsziget belsejében található lefolyástalan Külső- és Belső-tó Magyarország legszebb tájképeit nyújtják. A félsziget a népi építészet és a néprajz kedvelőinek paradicsoma.
A Szarkádi-erdő és a Belső-tó között elterülő gejzírmező mintegy hárommillió évvel ezelőtt, a földtörténeti negyedidőszakban keletkezett. A bazaltvulkánosságot követő vulkáni utóműködés során forró víz áramlott az egykori felszínre. A hévforrások – hasonlóan a jelenleg Izlandon működőkhöz – időszakos gejzír formájában törtek fel. A forró vízből és a meleg vizű tavakból meszes, kovasavas iszapok csapódtak ki, melyek fokozatosan szilárd kőzetté alakultak. A gejzír működésétől, valamint a víz- és kéregmozgásoktól függően a gejzirit tömeges, lemezes, gyűrt formában szilárdult meg, 100-150 kisebb-nagyobb gejzírkúpot hozva létre. Közülük ma már csak mintegy 50 db látható. A legnagyobb az Aranyház gejzírkúp, mely nevét a tömegesen rátelepedett sárga színű zuzmóról kapta. A jellegzetes sziklai növényzet között melegkedvelő állatok élnek, mint pl. az itt gyakran megfigyelhető zöld gyík. A gejzírkúp tetejéről a Belső-tó és az ősközség felé esik szép kilátás.

Utazás: Bp. Déli pu. (8:00) – Székesfehérvár (08:45, 1. vágány)
Székesfehérvár (8:50, 4.vágány) – Siófok (09:37)

Kerekezés: Siófok – Szántódi rév – Tihany, Bencés apátsági templom (echo) – Belső-tó – Aranyház – Orosz-kút – Barátlakások – Balatonfüred
Túratáv: kerekezés 25 km
gyalogtúra 3 km

Utazás: Balatonfüred (15:08) – Székesfehérvár (16:34, 2. vágány)
Székesfehérvár (16:42, 6. vágány) – Budapest Déli pu. (17,29)

Találkozó: a vonat indulása előtt 15 perccel a vonat kerékpárszállító kocsijánál, érvényes menet- és kerékpárjeggyel.

Költségek: MÁV + Komp költség + fagyipénz

Jelentkezés: elvárható, 2017. 03. 10.

– beckhod@t-online.hu

– geza.tombor@gmail.com

Fontos tudnivalók!

 A túrára ajánlatos az eső elleni védőruha;

 Nap ellen sapka, napszemüveg és krém;

 A fejvédő sisak és a láthatósági mellény se maradjon otthon;

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.