HÓD – Honismereti Túraegylet

Szentendrei-sziget

2022. március 15. (kedd)
Formába lendítő bemelegítő, könnyű családos kerekezés
A programon való részvételhez nem szükséges a Fővárosi Vízművek engedélye – egyébként is jelenleg TILOS a védett területen túrázni! –

A Szentendrei-sziget Érzékeny Természeti Terület – földrajzilag az Alföld észak-nyugati kapuja.
Mai formáját a szél és a Duna évezredes munkája alakította ki. A terület vízviszonyait ma is döntően a Duna határozza meg.
Itt található Budapest legfőbb vízbázisa: parti szűrési kútjai napi hatszázezer köbméter kristálytiszta ivóvízzel látják el a fővárost és a közeli településeket. E vízbázis védelme rendkívül
fontos, hiszen elég azt egyszer elszennyezni, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlanná váljon.
Az eredeti ártéri növényzet füzes bokrosai, puhafás és keményfás ligeterdei az emberi behatás
eredményeként mára megritkultak, helyüket szabályos időközönként vagy alkalomszerűen vízjárta nedves rétek foglalták el.
A szigeten 25 védett növényfaj tenyészik, közöttük két szigorúan védett faj, a gyapjas gyűszűvirág és a homokpuszta-gyepeken előforduló csikófark.
A Szentendrei-sziget a költöző madarak vonulási útvonalának fontos közép-európai állomása a
Duna mentén. A területen 205 madárfaj fordul elő, amelyből 104 rendszeresen itt költ.
Program és útvonal
Találkozás: 9:30-kor Szentendre HÉV végállomás
Túratáv: 35 km

Garantáltan sík terep!!!
Költség: Komp és fagyipénz
Útvonal: Szentendre, HÉV – Leányfalu – Tahi – Tahitótfalu – Pócsmegyer – Szigetmonostor – Komp – Határcsárda – Szentendre

Túravezető: Beck László
Visszaérkezés: délután 14:00 – 15:00 óra között
Jelentkezés: 2022. 03. 14., 20:00 óráig a megadott levelezési címen
Hozzatok: enni-, és innivalót, esőkabátot, és nem árt, ha van jól látható fényvisszaverő mellényed, amit fel is veszel!

Fontos: Csak kifogástalan, jó állapotban lévő – csengővel, első-hátsó, jó hatásfokú fékkel, fényvisszaverővel ellátott – kerékpárral indulj útnak!
Az sem árt, ha Te magad is jó erőben vagy!
Szükséges egyéni felszerelés: felvédősisak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük