HÓD – Honismereti Túraegylet

30. Természetjárók Napja

2018. 09. 22.

A Természetjárók Napja a Magyar Természetjáró Szövetség – és a magyar turistaság – kiemelt ünnepe, amelynek keretében kerül sor az arra érdemesek kitüntetéseinek átadására is. Az esemény a hagyományoknak megfelelően most is a hazai turistaság egyik emblematikus helyszínén, Dobogókőn kerül megrendezésre 2018. szeptember 22-én, a fővárosi turistaság kezdeteként számon tartott történelmi kirándulásnak az idén már százharmincadik évfordulója napjához közelebb eső szombaton.

Az MTSZ és a „HÓD” HTE mindenkit szeretettel vár!

A “HÓD” HTE az év elején kérte “a Magyar Természetjáró Szövetség vezetését, hogy a beadott
kérelem alapján szíveskedjenek a „HÓD” Honismereti Túraegylet/MTE Szentendrei Osztály – mint a „Czibulka János” Menedékházat 25 éve a közmegelégedésre üzemeltető szervezet – érdemesítésben, kitüntetésben részesíteni.”

A helyszín elérhető gépkocsival, vagy közösségi közlekedéssel.
VOLÁN-járat indul Pomáz HÉV állomástól: 8:55; 9:55; 10:55

PROGRAM
10:00 óra – Érkezés
12:00 óra – Harangszó, himnusz
12:10 óra – Ünnepi köszöntő beszédek
12:30 óra – Kitüntetések átadása
13:00 óra – Emléktábla megkoszorúzása
13:15 óra – Kitüntettek részére fogadás, a résztvevőknek turistaebéd
15:00 óra – Rendezvény vége

Kérjük, hogy aki teheti, legyen részese a várhatóan szép és kitüntető napnak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük