Nyár-végi kerekezés
Kőszegi – hegység
2011. augusztus 19. – 21.

Az Írott-kő (németül: Geschriebenstein) a Kőszegi-hegység és egyben Dunántúl legmagasabb, 882 méteres pontja. Magyarország legmagasabb hegycsúcsai között ezzel a 37.
Első említése a 14. századból származik. Akkoriban Fenyőhegyként emlegették. A 17. században a Szálkő nevet kapta a csúcs. A mai Írott-kő nevet egyes feltételezések szerint az itt áthaladó Batthyány-Esterházy határ feliratozott határkövéről kapta (CBE).
1891-ben állították az első kilátót ide. Ez egy fából készült torony volt, mely 1909-ig szolgálta az idelátogató turistákat. Az osztrák-magyar határ az 1913-ban épült kőkilátó közepén húzódik végig, ezt a torony közepén egy határkő is jelzi.
A kilátó bejárata az osztrák oldalon van.
A vasfüggöny idején a kilátó épületét a drótkerítés kikerülte és osztrák oldalon hagyta, látogatása is csak onnan történhetett. Az egykor gondozott országhatárt a sarjadásból megerősödött és felnőtt nyírfaerdő jelöli már csak.
2002. május 1-jétől a gyalogos és kerékpáros turisták számára határátlépési pontok létesültek a Kőszegi-hegységben, melyek közül az egyik ennél a kilátónál volt. A kilátón kívül itt található az Országos Kéktúra nyugati végpontja is. Közigazgatásilag Bozsok községhez tartozik. A legközelebbi magyarországi település Velem. A legközelebbi város Rohonc (Rechnitz, Ausztria), a magyar oldalon Kőszeg.
| 1. nap | Utazás: | Bp. Déli pu. (8:06) – Szombathely (11:46) | |
| (péntek) | Kerekezés: | Szombathely – Bucsu – Bozsok – Kőszeg | 28 km |
| Látogatás: | Kámon, arborétum |
| 2. nap (szombat) |
Kőszeg – Hörmann-forrás – Írottkő – Stájer-házak – Határ-menti kerékpárút – Óház-tető – Kálvária – Kőszeg | 45 km |
| 3. nap | Kőszeg – Horvátzsidány (Péruska kápolna) – Nemescsó – Szombathely | 46 km | |
| (vasárnap) | utazás: | Szombathely (12:05) – Budapest Déli pu. (15:50) (14:01) – Budapest Déli pu. (17:55) |