HÓD – Honismereti Túraegylet

Programok, események, beszámolók

Szentendrei-sziget (észak)

Címkék: biciklitúra,Szentendrei-sziget,túra
2010. March 22., Treitz Zoltán

Fővárosi Vízművek védterülete

2010. április 3.

A Szentendrei-sziget Érzékeny Természeti Terület természet-földrajzilag az Alföld észak-nyugati kapuja. Mai formáját a szél és a Duna évezredes munkája alakította ki. A terület vízviszonyait ma is döntően a Duna határozza meg.

Itt található Budapest legfőbb vízbázisa: parti szűrési kútjai napi hatszázezer köbméter kristálytiszta ivóvízzel látják el a fővárost és a közeli településeket. E vízbázis védelme rendkívül fontos, hiszen elég azt egyszer elszennyezni, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlanná váljon.

Az eredeti ártéri növényzet füzes bokrosai, puhafás és keményfás ligeterdei az emberi behatás eredményeként mára megritkultak, helyüket szabályos időközönként vagy alkalomszerűen víz járta nedves rétek foglalták el.
A mélyebb részeken tőzeges foltokon mocsárrétek találhatók. Magán a szigeten 25 védett növényfaj tenyészik, közöttük két szigorúan védett faj a gyapjas gyűszűvirág és a homokpuszta-gyepeken előforduló csikófark.
A Szentendrei-sziget a költöző madarak vonulási útvonalának fontos közép-európai állomása a Duna mentén.

A területen 205 madárfaj fordul elő, amelyből 104 rendszeresen költ.

A védterületre belépés felnőttek részére kötelező (gyerekek részére nem)!

Belépési engedély beszerezhető: Fővárosi Vízművek,

Budapest központi irodaházában

(Váci út – Dózsa György út sarok)

szükséges: 1 db igazolványkép

személyes adatok (lakhely, szül. idő, szem.ig.szám)

Program és útvonal

Találkozás:                  10,00 órakor Szentendre HÉV végállomás

Túratáv     :                 35 km

Költség     :                 350,-Ft + fagyipénz

Útvonal     :                Szentendre HÉV – Leányfalu – Tahi  – Tahitótfalu – Kisoroszi,  Sziget északi-csúcs – Kőgeszteri-sziget – Váci RÉV – Surány

- Szigetmonostor – Szentendre

Visszaérkezés :           délután 15,00 – 16,00 óra között

Hozzatok:                   innivalót, ennivalót, esőkabátot és nem árt, ha van jól látható fényvisszaverő mellényed, amit fel is veszel!

Kötelező:                    gyerekeknek fejvédő-sisak

Fontos:                       csak kifogástalan, jó állapotban lévő – csengővel, első-hátsó jó hatásfokú fékkel, fényvisszaverővel ellátott – kerékpárral indulj útnak!

Az sem árt, ha Te magad jó erőben vagy!

Tehát biciklire fel, töltsünk együtt egy kellemes napot.

Technikai munkanap

Címkék: karbantartás,Pilis,túra
2010. March 22., Treitz Zoltán

2010. 03. 28.

A meglévő turistajelzések felújítása, az útvonal karbantartása, a városhatáron kívül a jelzett útvonalon a hulladék összegyűjtése.

A karbantartás útvonala:        Szentendre, HÉV – Vasúti villasor – Bartal-tanya – Püspökmajor-forrás – Pataki-villa – Dobos-hegy (S)

Találkozó:                               9:30 – kor Szentendre, HÉV végállomás

Várható befejezés:                  15:00 óra (Szentendre, HÉV)

Jelentkezés:                            ajánlott, 2010. 03. 26.-ig (telefon, drótposta)

Szükséges felszerelés:            – időjárásnak megfelelő öltözet;

- védőkesztyű;

Szemeteszsákot, festéket, ecsetet és egyéb szükséges szerszámokat az egyesület biztosítja.

A technikai – munkanapokon a részvétel nem kötelező, de az egyesület tagjai részére évente legalább 4 nap (2 – 2 nap tavasszal és ősszel) ledolgozása ajánlott.

Az elmúlt években a munka végzéséhez a szükséges anyagi feltételeket (szerszámok, festék, ecset, útiköltség) a „HÓD” HTE, a szemeteszsákokat a Pilisi Parkerdő Zrt. biztosította.

Az elmúlt évek munkatúráihoz hasonlóan, a „HÓD” HTE khsz ebben az évben is – lehetőségeihez mérten – a munkatúrákon résztvevő egyesületi tagoknak anyagi támogatást (utazás, szállás) nyújt az egyesület által szervezett és vezetett túrákon.

Szentendre – Kőhegy

Címkék: gyalogtúra,Kőhegy,Pilis,Szentendre,túra
2010. March 12., Treitz Zoltán

Gyalogtúra

2010. 03. 15.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig. Eredményességét mi sem mutatja jobban, hogy csak a cári Oroszország beavatkozásával lehetett legyőzni, amelynek soha ekkora hadserege addig nem járt még külföldön. Gyakorlatilag az 1848-49-es harc a magyar nemzet történetének leghíresebb háborús konfliktusa is.

Útvonal: Annavölgy – Dömörkapu – Lajosforrás – Kőhegy – Szentendre
Túratáv: 12 km
Találkozó: 9:35-kor Szentendre VOLÁN pu.
Költség: 250,-Ft/fő (VOLÁN – 100%)
Visszaérkezés: kb. 16:00 Szentendre