HÓD – Honismereti Túraegylet

Meghívó

Szeretettel meghívjuk Magyar Turista Egyesület évi rendes küldött Közgyűlésére
2019. május 11-én, szombat 10 óra 30 perckor (1/2 11 órakor), Dobogókőn, a báró Eötvös
Loránd menedékházba. Határozatképtelenség esetén a megismételt Közgyűlést 11 órakor
hívjuk össze, amely az eredeti napirendi pontokkal, a megjelentek számától függetlenül
határozatképes. A Közgyűlés nyilvános, arra minden egyesületi tagot várunk, de szavazati
joga – alapszabályunk értelmében – csakis az osztályok által delegált küldötteknek van. (Az
osztályok a 2018. év december 31-ig érvényesített tagdíjbefizetések alapján számolt minden
megkezdett 10 fő után delegálhatnak egy küldöttet, azok közül, aki befizették a 2019. évi
tagdíjat.)
A közgyűlés napirendi pontjai:
1. Elnöki megnyitó, határozatképesség megállapítása, jegyzőkönyvvezetők és
hitelesítők megválasztása, majd a napirendi pontok elfogadása.
2. Elnöki beszámoló, előadó: Schőnviszky László elnök.
3. Az osztályok, asztaltársaságok és a bizottságok vezetőinek 2018. évi beszámolója:
Baloghné Szentirmay Judit, Beck László, Bodnár László, Gáspár Dóra, Kassai
Kálmán, Koleszár György, Kovács Zoltán, Kubas Eleonóra, Mátyus Attila, Pásztor
Lajos és Schőnviszky László.
4. A báró Eötvös Loránd menedékházunk felújításai és tevékenységek a házban,
előadó: Mátyus Attila szakmai alelnök.
5. Az egyesület gazdálkodása, azaz a közhasznúsági jelentés számszaki ismertetése,
előadó: Schőnviszky László elnök.
6. Az Ellenőrző Bizottság jelentése, előadó: Gáspár Dóra a bizottság elnöke.
7. A 2018. évi pénzügyi mérleg elfogadása előadó: Schőnviszky László elnök.
8. A 2019. évi költségvetési terv ismertetése és elfogadása, előadó: Schőnviszky
László elnök.
9. Az Elnökség már többször felvetett, állandó, plasztik MTE tagsági kártya
készítését tervezi. A kiviteli terv ismertetése és elfogadása, előadó: Schőnviszky
László elnök.
10. Egyebek.
11. Elnöki zárszó.
Budapest, 2019. április 16.

Schőnviszky László
MTE elnök

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük